A vérellátó állomás múltja és jelene a Békés megyei Képviselőtestület Pándy Kálmán Kórházban     Épületünk, melyben ma a Megyei Kórház Vérellátó Állomása működik, a régi évkönyvek tanúsága szerint 1890-ben épült eredetileg tébolydának. 1924-ben azonban már bujakóros és más nemi betegeket ápoltak falai között. 1973-ban az addig itt működő gégészeti osztály műtőjét és kórtermeit alakították át, hogy az némiképpen megfeleljen a Vérellátó Állomás céljainak. Megelőzően a műtéti tömb első szintjén működött a Kórház vérellátását segítő munkahely.   Már a század forduló elejéről találhatunk adatokat arról, hogy különböző vérképzőszervi betegeket is ápoltak kórházunkban ( sápkórosság, sápadtság, vészes vérszegénység ), kiket az akkor ismert gyógymódokkal gyógyítottak, de vérrel való kezelésükről abból az időből nincs hitelt érdemlő adat.   Az 1889-ben létesült sebészeti osztály működése során ( bár emlőműtét és lábszár csonkítás 1986-ben is történt már ) sem tesznek említést vér felhsználásról. 1902-ben a 130ágyas műtéti osztályon ( sebészet, szülészet) 580 műtétet végeztek, s a betegek közül mindössze 11 halt meg. A sebészeti műtétek vér felhasználás nélkül folytak. Később az operációk száma hamarosan 2000 körül alakult évente.   Régi kórházi dolgozók elmondása alapján az 1940-es években - miután a kórházban szervezett vérellátó állomás még nem volt- a műtétekhez szükséges vérmennyiséget aktuálisan a beteget operáló osztály szerezte be közvetlen donor behívással. Technikai segítséget a szolgálatot teljesítő éjjeli őr adott aki kerékpárral hívott be vért adni donorokat a betegágy mellé. A transzfúzió fecskendővel, karból karba történt. Másik lehetőség volt a műtét során felfogott vér s steril gézen való átszűrése, majd a betegbe való visszajuttatása. Az eljárás mind az autotranszfúzió kezdetleges formája értékelhető. Így működött a vérellátás 1953-ig, amikor is megalakult a szervezett vérvételek ( az első évben levett vér mennyiségre mindössze 146 E volt), vérkonzerválás, tárolás, vérkiadás céljából, a megyében elsőként, a gyulai vérellátó állomáson. Felügyeletét - részmunkaidőben- Dr Kibédy Tibor a röntgen osztályról biztosította. 1963-ig állandó orvos vezetője nem volt véradó állomásunknak. Az első kinevezett Állomás vezető Dr Sinka János, aki 1969 július 15-ig látta el ezt a feladatott, majd ismét átmeneti időszak következett a vérellátó vezetése tekintetében. 1971 május 1-től a részmunkaidős vezetés után Dr Ollár György szervezte és vezette az osztály működését.   Az állomás mostani vezetője, Dr Lestyán Katalin 1982 -től dolgozik az osztályon főállásban. 1978-bam az azóta is érvényes elveknek megfelelően a véradó állomás teljes körűen áttért a térítés mentes vérvételekre. Megelőzően a donorok száma évente 3000 körül volt. A kétségek ellenére az alapvető változás után sem csökkent hanem inkább emelkedett a véradók száma ( nagyüzemi véradások , brigádmozgalom). A 80-as évek végétől viszont a donorok száma jelenősen mérséklődött. 1995-ben mindössze 1662 véradója volt az állomásnak, ami 2562 E vért levételét jelentette.     Donorok száma levett vér (E) felhasznált vér (E) 1980 3450 3112 3275 1985 3387 3082 3465 1990 1890 2859 3341 1995 1662 2562 3006 2000 2541 4402 4119 2003 2697 4434 4453     A táblázatban látható, hogy a donorokat évente többszöri véradásról kell meggyőzni. Szervezett véradásokra kerül sor a szokásos községi és városi véradó napok mellett a munkahelyeken máskor a várfürdőben , még hétköznapokon és vasárnapokon egyaránt. Emellett sokszor az igényeknek megfelelően sürgősségi behívásokkal kell a szükséges vérmennyiséget előteremteni.   Az elmúlt évtizedben a kórházi vérfelhasználás is ésszerűbbé vált. A kíméletesebb műtéti technikák mellett nyilván a transzfúziós szövődményektől ( elsősorban infekciók ) való félelem is szerepet játszik benne. Jelentős előre lépést s minőségi változást jelentett a teljes vér felhasználásának radikális csökkenése, mely elsősorban 90-es évekre jellemző.   Ugyanakkor sokat segít a tervezett műtétek előtti vérigény előzetes, s szerencsére egyre gyakoribb, bejelentése, valamint az elektív műtétek előtti sorozatos vérvételek a betegtől. Így a beteg szükség esetén saját vérét kaphatja az operáció során.   Ugrásszerűen nőtt a választott vérrel történő transzfúziók száma, mely természetesen a therápia minőségének javulása irányába hat.   Az elmúlt években a megnövekedett feladatainkkal arányosan, a technikai felszereltség lényegesen javult. A Vérellátó Állomás igyekszik megfelelni a körülmények által diktált változásoknak. Örvendetesen bővült a kórház klinikai osztályainak profilja igényes sebészeti és traumatológiai műtétek, hematológiai profil, onkológiai therápia), melyek azonban valószínűleg további feladatokat rónak a kórházi vérellátásra.     A vérkészítmények előállítása egyre inkább a gyógyszerkészítés szabályai és feltételei között történik. Az un. GNP- követelmények bevezetése a vérellátás alapvető strukturális változásait vonja maga után, a vérkészítmények biztonságának és hatásának fokozása céljából.     A vérrel illetve a vérkészítményekkel történő haemotherápia minden formájánál ma a hatásosságnál egyenértékű követelmény a biztonság - más szóval hogy a készítmény gyógyító hatása mellett ne járjon semmiféle nem kívánt mellékhatással, kockázattal.     Elgondolkozva a felvázolt perspektívákon, óhatatlanul a transzfúziólogiai helyzetét meghatározó medicina és a medicinát meghatározó társadalom jövője kerül előtérbe. Kérdés hogy a társadalom kilábal -e - és ha igen , mikorra - a jelenlegi világméretű válságból és ellentmondásaiból. Meddig képes egymás mellett élni a grandiózús méretű élelmiszer felesleg a tömeges méretű éhínséggel, a komputerizált szupermodern civilizáció a középkorinál is súlyosabb terrorizmussal. A pazarló luxus a nyomorgató szegénységgel, a legkorszerűbbnek tartott amerikai orvostudomány az AIDS - pandémiával és a tömeges méretű drog fogyasztással. Némi túlzással állítható, hogy az emberiséget napjainkban hatalmi és vagyoni érdekek, történelmi és faji előítéletek, idejét múlt nézetek, és ideológiák osztják meg.   Miközben figyelmét a jövő tengerére, a világűrre veti, nem látja saját tragikus ellentmondásait és egyre fenyegetőbb gondjait. Kérdés, hogy a mai rohanó "szép új világban" a medicinának lesz-e saját ereje és társadalmi támogatottsága a megujjulásra, több ideje a betegek számára, több lehetősége az egészség értékének és az egészséges élet rehabilitására, a technikailag rohamosan tökéletesedő napi tevékenység humanizálására. Az évszázad fordulóján tudomásul kell vennünk, hogy megváltozott világban megváltozott mikró és makrómiliőben élünk, - hogy nemcsak a Föld egyes részei kerültek közelebb egymáshoz, hanem a Kórházon a városon és az országon belüli távolságok is lerövidültek, s hogy ugyanekkor felgyorsult időben élünk. Bizonyos, hogy ebben a változó világban jelentősen változik munkánk értelme és célja a beteg, változik helyzete és sorsa, változnia kell a kórháznak, az otthoni orvoslásnak és az egész medicinának is. A változó világban összetettebb kóroki tényezőkkel, új és intelligensebb kórokozókkal ( az AIDS kórokozója HIV, minden eddigi kórokozónál okosabb és ravaszabb, mert észrevétlenül , nyom nélkül hatol be a szervezetbe, észrevétlenül fészkeli be magát a sejtekbe, szövetekbe, szervekbe és kezdettől a két legfontosabb információs rendszerünk az immunrendszer és az idegrendszer kikapcsolására törekszik, mintegy modern stratégia kiírthatatlanul beépül az ős sejtekbe is ... ) szinte kibogozhatatlan társadalmi tényezőkkel kell számolnunk. Feltételezhető, hogy mindezek XXI század elején a medicina egész szerkezete, jelenlegi szakmai tagozódása, módszerei alapvetően megváltoznak. Ennek ma egyetlen trendje látszik biztosnak: századunk elején a tudás többletért az érdeklődés és a figyelem a laboratórium felé fordult és egyre kevesebb idő jutott a betegre.   Biztosra vehető, hogy mindazzal a többlet tudással, amit a biokémia, a molekuláris genetika, a modern képalkotó eljárások, a kísérletes és klinikai orvostudomány ma már alig áttekinthető műhelyei a gyógyító orvosok nyújthatnak, vissza kell térnünk a betegágyhoz, a beteg emberhez.   A transzfuziólógia számára ez azt jelenti, hogy a vérkészítményeket előállító preparatív transzfúziólógia a holnap biztonságával az immunológia ( vércsoport- szerológia ) , a hemosztazeológia új eredményeivel felvértezve - a XX század első évtizedeiben transzfúziót végző orvos elődeinkhez hasonlóan - nekünk is vissza kell térnünk a betegágyhoz.     Záró gondolatként köszönettel kell szólni azokról, akik nélkül nincs korszerű vérellátás nincs diferenciált haemotherápia, - azokról az ezrekről, akik ezt a valóban "csodálatos folyadékot" a vért , saját egészségük egy darabját - a gyógyítás számára ajándékozzák: a véradókról és az emberi segítőkészséget szervezett formában megvalósító Magyar Vöröskeresztről, - annak önzetlen aktivistáiról. Csodálat övezi ma is a humanitásnak ezt a különös megnyilvánulását, amely elanyagiasodott korunkban újra és újra optimizmust kölcsönöz. Úgy gondolom, a haematológia és a transzfúziológia hazai eredményeiben a véradóknak és a Magyar Vöröskeresztnek meghatározóan fontos szerepe volt és lesz a jövőben is.