|
|
|
A Pándy Kálmán Megyei Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztálya
|
|
|
A Pándy Kálmán Megyei Kórház
Szülészeti Nőgyógyászati Osztályán a területünkhöz tartozó, illetve a
megye betegeit 75 ágyon látjuk el. Ezen kívül az osztályhoz tartozik
két járóbeteg szakrendelés és számos speciális gondozó is. Az Ifjúsági
Egészségügyi Központban történik a város várandósainak gondozása,
illetve a Család- Nővédelmi Tanácsadás, valamint a gyermek
nőgyógyászati szakrendelés. Az osztály orvosai mozgó szakorvosi
szolgálat keretében látják el a kórház területéhez tartozó települések
terhes gondozását.
|
|
|
Az osztály története
|
|
|
A szülészeti nőgyógyászati osztály működésében 2 szakasz
különíthető el. Első szakaszban1889-től a sebészeti osztály keretén
belül történt a szülészeti-nőgyógyászati ellátás. A második szakasz
1928. januárjában kezdődött, amikor a sebészeti osztálytól külön vált.
Ekkor az osztályvezető főorvos dr. Hints Elek volt.
Ezt követően dr. Pál Gábor egyetemi magántanár vette át az
osztály irányítását, ő a bábaképzés jelentőségét hangsúlyozta és
jelentős tudományos munkát is végzett. Az osztály fejlődésében
mérföldkövet jelentett dr. Árvay Sándor 1943-ben történt kinevezése,
ettől kezdve az osztály széleskörű tudományos tevékenységet fejtett ki.
Több műtéti technika bevezetésre került. Dr. Prof. Árvay Sándor
munkásságának elismeréseként 1999. január 14-én a kórház konferencia
termét Árvay teremnek nevezték el. Dr. Árvay Sándor debreceni
professzori kinevezését követően dr. Szendi Balázs került az osztály
élére, aki nyugdíjazásáig, 1966-ig vezette az osztályt. A kitűnő
sebészeti technikával dolgozó főorvos és munkatársai jelentős
tudományos munkát is végeztek. Ezután két éves interregnum következett,
majd 1968-ben dr. Jakubecz Sándor főorvos vette át az osztály
irányítását. Az ő nevéhez fűződik a sebészeti tömb átépítése, melyben a
kor igényeinek megfelelő szülészeti-nőgyógyászati osztályt hoztak
létre. Beindította az egész városra kiterjedő családi életre való
nevelést. A volt terhes-gondozót fokozatosan kibővítve létrehoztuk a
korszerű, országos modellként is szolgáló Ifjúsági Egészségügyi
Központot, melyben a terhes-gondozáson kívül a Család- és Nővédelmi
Tanácsadás, a szülésre való felkészítés, valamint a
gyermeknőgyógyászati szakrendelés is helyet kap. Vezetése alatt az
osztályon több új műtéti technikát is bevezettünk.
Nyugdíjba vonulását követően 1997. január 1-étől, a
jelenleg is osztályvezetőként dolgozó, dr. Kincses László egyetemi
docens vette át az osztály irányítását.
|
|
|
A gyulai Szülészet-nőgyógyászati Osztály jelene
|
|
|
A szülészeti-nőgyógyászati osztály a műtéti tömbben van
elhelyezve, annak második és harmadik emeletén. Az osztály 75 ágyas. A
betegellátásban 13 orvos és 63 szakdolgozó vesz részt. Fekvőbetegként
kezelt esetek száma 3800-4100 között van. Az osztály ambulanciáján az
ultrahang labor forgalmát is beleértve, évente 20-22000 beteg fordul
meg.
Osztályunkon a családcentrikus szülészet bevezetésére már a
80-as évek előtt is történtek próbálkozások. Több fájdalomcsillapító
módszert vezettünk be így pl. hipnózis, pszichoprofilaxis, epiduralis
érzéstelenítési mód, az apák jelenléte a szülésnél a televíziós
láncolaton keresztül. Az úgynevezett együttszülésre osztályunkon 1987.
óta van lehetőség.
A baba világrajövetelekor nemcsak egy újszülött, hanem egy
új család is születik, a családnak pedig az apa is része, akinek
alkalmat kell biztosítani a szülésben való aktív részvételhez.
Tapasztalataink szerint az édesapák, akik érzelmileg legközelebb állnak
a vajúdó nőhöz, sokkal inkább megfelelő támaszai lehetnek a szülőnőnek,
mint az egészségügyi dolgozók. Az együttszülés növelheti a szülőnő
kooperációs készségét, egyes kutatások szerint lecsökkenti a vajúdás
időtartamát, illetve a szülés alatti komplikációk számát, de
mindenképpen megkönnyíti a nő számára a vajúdás óráit és elősegíti az
apaszerep kialakulását. Évről évre növekszik az osztályunkon az apás
szülések száma és az esetek döntő többségében pozitív visszajelzéseket
kapunk mind az anyák, mind az apák részéről. Ugyanakkor
fontosnak tartjuk minden szülőnőnek hangsúlyozni, hogy csak azok az
apukák képesek megfelelő támaszként szolgálni a vajúdás alatt, illetve
aktív segítséget nyújtani a szülésnél, akik erre előzetesen
felkészülnek. A védőnők segítségével évente több alkalommal, a Gyulai
Ifjúsági Központban, valamint osztályunkon felkészítő tanfolyamokat
szervezünk, amibe igyekszünk a leendő apukákat is bevonni. A tanfolyam
keretein belül lehetőség nyílik információt gyűjteni a helyes
életmódról, a terhesség alapvető fiziológiai történéseiről, a pszichés
változásokról, a fogászati gondozásról. Védőnőkkel,
gyermekgyógyászokkal beszélgethetnek a résztvevők a
csecsemőgondozásról, hallhatnak a terhesség, illetve a GYES alatt az
anyukákat megillető szociális juttatásokról, továbbá az alternatív
szülészeti lehetőségekről. Az utolsó alkalommal pedig bemutatjuk a
szülőszobát.
Igyekszünk a korai anya-gyermek kapcsolat biztosítása
érdekében az újszülöttet az anya mellkasára helyezni, illetve korán
mellre helyezni.
Aneszteziológus szakorvossal történt előzetes megbeszélés
esetén lehetőség van az epidurális vagy gerincközeli érzéstelenítés,
szülés közbeni alkalmazására, amellyel a vajúdás alatti fájdalom
megszüntethető, illetve az időtartama némileg lerövidíthető. Ugyancsak
ezt az érzéstelenítő eljárást igyekszünk alkalmazni a
császármetszéseknél, így az édesanyák hallhatják közvetlen a
megszületés után a baba sírását és mar a műtét alatt találkozhatnak az
újszülöttjükkel.
Ugyancsak a családcentrikus szülészeti ellátás részeként a
gyermekágyas részen egy kétágyas és egy háromágyas úgynevezett
Rooming-in rendszerű kórtermekkel rendelkezünk, ahol a baba egész nap
az édesanya közelében lehet, aki így a legjobban tudja az etetés
időpontját az újszülött igényeihez igazítani. Megfigyeléseink szerint a
Rooming-in rendszerű kórtermekben elhelyezett anyukák kevésbé félnek az
újszülöttek otthoni ellátásától, hamarabb indul meg a tejelválasztás,
és jelentős különbségek mérhetők a szopás mennyiségében a hagyományos
kórtermekben elhelyezettekkel szemben. Természetesen a szülés utáni
megfelelő pihenés biztosítása érdekében képzett csecsemőápolóink
megfelelő segítséget nyújtanak, ezen kórtermeinkben fekvő kismamáinknak
is.
A családcentrikus szülészeti ellátás keretében szeretnénk a
jövőben a teljes gyermekágyas részlegünket Rooming-in rendszerre
átalakítani, hiszen előnyei vitathatatlanok. Amennyiben a fejlődéssel
lépést akarunk tartani, ugyancsak meg kell valósítanunk az egyszemélyes
izolált, minden igényt kielégítő családias szülőszobát és az ehhez
kapcsolódó kiszolgáló helységeket.
A szülési kedv további javítása érdekében ebben az évben az
Ifjúsági Egészségi Központ mellett az osztályunkon is végzünk szülésre
való felkészítést annak érdekében, hogy az itt szülő kismamák és a
leendő apák az osztály dolgozóival még jobb kontaktust tudjanak
kiépíteni, a légkör még családiasabb legyen.
A korszerű méhen belüli magzati diagnosztika és a gondos
terhesgondozás eredményeként osztályunkon az elmúlt években fokozatosan
javul a perinatális mortalitás (szülés körüli magzati veszteség). Az
elmúlt évben 7,16 %-os volt. Országosan is jónak mondható, ha
figyelembe vesszük hogy a megye kóros szüléseinek 40 %-a osztályunkon
zajlik.
A szülést megelőzően a panaszmentes terhesség esetén 36.
héttől hetente cardiotocographiás vizsgálatot végzünk, amelynek
segítségével a magzat, valamint a lepény aktuális állapotára tudunk
következtetni. Sajnos a magzat méhen belüli állapotát a jelenleg ismert
és az osztályon alkalmazott legmodernebb diagnosztikus módszerekkel
(CTG, UH) sem lehet 100 %- kos biztonsággal megállapítani, ezért nagyon
ritkán ugyan, de nem az elvárt eredményt kapjuk.
|
|
|
Ultrahang diagnosztika a szülészet-nőgyógyászatban
|
|
|
A korszerű diagnosztikához elengedhetetlen az ultrahangos vizsgálat.
Osztályunk évtizedek óta rendelkezik saját ultrahang
készülékkel. Az elmúlt évben 14627 szülészeti és nőgyógyászati
vizsgálatot végeztünk.
Jelenleg két ultrahang készülékünk van. Az I.
szülészet-nőgyógyászati szakrendelésünkön egy régebbi típusú ultrahang
készülék segíti a napi munkánkat. Az osztályos ultrahang laborban lévő
készülék alkalmas a szülészet-nőgyógyászat egészét átfogó
vizsgálatokra, a legmodernebb célkitűzéseknek és követelményeknek is
megfelel. A járulékos videó és printer, amely a készülékhez
kapcsolódik, igen modern dokumentációt biztosít, kielégítve a
mindinkább nagyobb számban fellépő igényt, hogy a méhen belül fejlődő
magzat állapotát örökítsük meg. Osztályunkon jelenleg egy Magyar
Szülészeti-Nőgyógyászati Ultrahang Társaság "C" vizsgás és két "B"
vizsgás szakorvos végez szakvizsgálatokat (szonográfusunk kiképzése
folyamatban van) valamint két szakorvosunk MSZNUT fokozatának
megszerzésére készül.
Zavartalan terhesség esetén négy ultrahang vizsgálat
szükséges, ezt a megye minden egyes terhesének biztosítjuk. Mindenféle
beutaló nélkül, a szűrővizsgálatok adott időpontjában. további
vizsgálatok indokolt esetekben orvosi beutaló alapján történnek. A
terhesség alatt az első vizsgálat általában diganosztikusnak mondható,
hisz többnyire a terhesség tényére, az embriók számára, az életjelenség
kimutatására és a terhességi kor meghatározására vonatkozik.
Az első kötelező szűrővizsgálat a terhesség 12. hetében történik.
Tudnunk kell, hogy a terhesség korai időszakában a
terhességi kor nagyobb pontossággal adható meg, mint a későbbiek
folyamán. A durva fejlődési rendellenességek többségükben felfedezhetők.
A terhesség 18-20. hetében végezzük, AFP lelet birtokában a második szűrővizsgálatot.
A vizsgálatnál elsődleges cél a terhesség 20. hetében
felismerhető fejlődési rendellenességek felfedezése, ill. kizárása
(koponya és agyvelőhiány, nyitott hátgerinc, stb.). Nagyon sok
segítséget nyújt a fejlődési rendellenességek szűrésében az anya
szérumából a terhesség 16. hetében mért AFP érték ismerete, ezért
kérjük, hogy a vizsgálatra ezen lelet birtokában kerüljön sor a
terhesség 18-20. hetében.
A harmadik szűrővizsgálat a 32. héten ajánlható, hasi
vizsgálófejjel igyekszünk felismerni a későn megnyilvánuló fejlődési
rendellenességeket. Itt ellenőrizzük a magzat méhen belüli fejlődését.
A magzat fejlődését nagy mértékben befolyásolja az anya életmódja, ezen
belül a dohányzásnak rendkívül káros hatása van. A terhesség alatti
dohányzás a legártalmasabb, de a passzív dohányzás is árt és a
terhességet megelőző évek dohányzása (érfal károsodás) sem közömbös a
magzat szempontjából.
A szülés várható ideje körüliszakban kerül sor a negyedik
szűrővizsgálatra, ilyenkor a magzat elhelyezkedését vizsgáljuk,
meghatározzuk a lepény érettségét, igyekszünk felismerni a köldökzsinór
szövődményeket, illetve az új készülékünkkel már lehetőségünk van a
magzat súlyának becslésére is, kb. 90 %-kos pontossággal.
A nőgyógyászati vizsgálatoknál rutinszerűen végzünk
ultrahang vizsgálatot, hogy minél pontosabb képet kapjunk a kismedencei
helyzetről. A méhnyálkahártya és a petefészek vizsgálata segítséget ad
a daganatok felismerésében.
Kórházunk megyei jellegét tekintve igyekszünk a regionális
követelményeknek megfelelni, ezért reményeink szerint 2004-től
osztályunkon genetikai tanácsadás kezdi meg működését, mely az egész
megye területéről fogadja a terheseket. Ennek érdekében egy
szakorvosunk jelenleg a Szegedi Női Klinika Genetikai részlegén tölti
szakvizsga előtti gyakorlatát. A genetikai tanácsadó létrehozásával
lehetőség nyílik a már tervezett terhesség előtti tanácsadásra,
vizsgálatok elvégzésére a leendő szülőknél, a vérszerinti rokonság
körében előforduló örökletes betegségek ismétlődési kockázatának
meghatározására.
Osztályunkon évente 2200-2400 közötti műtéti beavatkozást
végzünk. A rutin műtéteken kívül egyre nagyobb teret nyernek az
endoscopos műtétek, úgy mint a hasi (laparoscopia), méhüregi
(hysteroscopia). Ezen műtéti eljárásokat a 90-es évek elején vezettük
be, először csak diagnosztikus, majd fokozatosan műtéti célból.
Jelenleg már szinte minden - természetesen ahol kontraindikáció nincs -
méhfüggeléki műtétet laparoscoppal oldunk meg pl.: cysták, méhen kívüli
terhesség, petevezeték letapadása, összenövések oldása, stb. Az elmúlt
két évben ezzel a módszerrel már négy esetben a méh izomzatból kiinduló
jó indulatú daganatot is sikerült kiágyaznunk. Ugyancsak jó szolgálatot
tesz a hysteroscopia, melyet különösen vérzészavaroknál, vagy meddőségi
kivizsgálásnál alkalmazunk, illetve segítségével a hagyományos
módszerekkel el nem távolítható intrauterin eszközöket távolítjuk el.
Az elmúlt öt évben egyre több úgynevezett kiterjesztett méheltávolító
(Wertheim) műtétet végzünk. Az ehhez szükséges műtéti technikát
orvosaink az erre specializálódott onko-sebészeti centrumban sajátítják
el.
Két szakrendelésünkön évente 15-20000 beteget látunk el.
Ezen kívül itt működik a meddőségi szakrendelés, valamint a menopausa
és osteoporosis rendelés is.
A meddőségi rendelés jelentőségét alátámasztja az a tény,
hogy a termékeny korúak 10-15%-a meddő. Azt, hogy egy párnak lehet-e
gyermeke, sokféle bonyolult faktor határozza meg. A terméketlenség kb.
egyharmad részéért a férfi, egyharmad részéért a nő terméketlensége a
felelős, a fennmaradó egyharmad részt pedig vagy mindkét fél együttes
problémái, vagy tisztázatlan körülmények okozzák. A meddőség nem
betegség, nem szabad miatta szégyenkezni, bűntudatot érezni.
Általában azt lehet mondani, hogy annak a párnak, akinek
esetében egy év alatt nem sikerül a megtermékenyülés, ajánlatos
orvoshoz fordulni.
Kórházunk meddőségi szakrendelése, támaszkodva a magas
szintű laboratóriumi háttérre, valamint az urológiai és endokrinológiai
szakellátásra, minden lehetőséget megragad a problémák megoldására.
Ahhoz, hogy a megfelelő kezelés elkezdődhessen, előbb a pár
mindkét tagját ki kell vizsgálni, meg kell határozni a meddőség okait.
Mindkét oldal problémái között szerepelhet szervi-, hormonális-,
immunológiai- és pszichés ok.
A meddőségi kivizsgálás időigényes, akár hónapokig is
eltartó folyamat. A kórok felderítésének vannak egyszerű módszerei és
használatosak bonyolult invazív eljárások. Az okok tisztázását a
kevésbé megterhelő, gyors és fájdalommentes vizsgálatokkal, úgy mint
nőgyógyászati-, ultrahang-, laboratóriumi vizsgálatokkal kezdjük.
Később szükség szerint fokozatosan összetettebb s egyben nagyobb
kockázattal is járó vizsgálatokat (laparoscopia, hysteroscopia)
felkészült szakemberek végzik magas színvonalon, modern eszközökkel. A
műtéti beavatkozás során nem csak a diagnózis felállítására van mód,
hanem lehetőség nyílik az operatív beavatkozásra, azaz a kóros leletnek
megfelelő azonnali műtéti megoldásra.
Mind a férfiak, mind a nők esetében, amennyiben kimutatjuk
az ivarsejtképzés zavarát, indokolt a gyógyszeres kezelés. Erre a célra
tablettás és injekciós formák gazdag választéka áll rendelkezésre,
melyet a hormonszintek meghatározása alapján egyénre szabva adunk.
Amennyiben a nő részéről jelentős eltérést nem találunk,
lehetőség az úgynevezett homológ intrauterin inszemináció elvégzésére,
melynek szakmai feltételei biztosítottak.
Mivel nem minden meddőségi ok oldható meg gyógyszeres és
operatív kezeléssel, ma már a megfelelő lehetőségek birtokában
gyakrabban szóba jön a "lombik bébi" megoldás.
A szakrendelésünk és osztályunk szoros kapcsolatot épített
ki a szegedi Kaáli Intézet munkatársaival, akik az általunk részletesen
kivizsgált és felkészített betegeinket a megfelelő eljárásnak vetik
alá. A sikeres megtermékenyítések után a terhesek további
megfigyelését, gondozását osztályunk végzi s büszkén mondhatjuk, hogy
egyre több indukált terhesség utáni szülést regisztrálhatunk.
Megyénkben elsőként a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház kezdte
meg működését a változó korú nők ellátására szakosodott Menopausa
ambulancia. A rendelést felkeresők nem csak az intézmény
vonzáskörzetéből, hanem az egész megyéből verbuválódnak, különösen,
mióta az ambulancia a Békés Megyei Osteoporosis Centum részévé vált. A
változó korban lévő nők panaszai igen sokrétűek. Mindenki által ismert
rendszertelen havi vérzések, hőhullámok, éjjeli kínzó izzadások mellett
gyakoriak a pszichés problémák, bőrtünetek, és az életkor
előrehaladtával egyre nagyobb gyakorisággal fordul elő a csontritkulás.
Menopausa ambulanciánk a Magyar Menopausa Társaság
nemzetközi standardok alapján kidolgozott irányelveknek megfelelően a
klimax időszakában, illetve ez után lévő nők komplex gondozását,
kezelését, illetve preventív ellátását végzi különböző orvosi szakágak
összefogása révén egy helyen. A páciense egy része saját
elhatározásából panaszai miatt, vagy csak szűrővizsgálatra jelentkezik
a rendelőben. Másik részük, elsősorban a csontritkulásban szenvedőket a
reumatológus kollégák, vagy a háziorvosok küldik hormonpótló kezelés
elbírálása céljából. Külön programokban foglalkozunk pszichológus,
pszichiáter segítségével a változó korú nők lelki problémáival. A
kezdetektől nagy hangsúlyt helyezünk a vizelettartási panaszok
kivizsgálására, kezelésére.
Rövidesen rendelkezésünkre áll egy készülék, melynek
segítségével a vizeletcsöpögést ingeráramos helyi terápiával igen jó
hatásfokkal lehet gyógyítani.
Az ambulanciánk fő célkitűzése, hogy minden páciens egyénre
szabott kezelést állítsunk be. Ez a hormonpótlástól a különböző
gyógynövény készítményeken, csontritkulás ellenes gyógyszereken
keresztül az életmódbeli tanácsokig terjedhet.
A szakmai szempontokon túl igen lényeges az emberi
kapcsolattartását és a felvilágosítás. Ezt a célt szolgálják a
rendszeres ismeretterjesztő előadásaink és a menopausa-klub is, amelyek
keretében kötetlenebb módon beszélhetjük meg betegeink problémáit.
Az Ifjúsági Egészségügyi központban hetente három
alkalommal (hétfőn, szerdán és csütörtökön a város terheseinek
terhesgondozást tartunk. Ugyanitt történi a gyermek-nőgyógyászati
rendelés. A gyermeknőgyógyászat 0-18. éves korig foglalkozik a
leánygyermekekkel. A gyermeknőgyógyászati szakvizsgához kötött országos
rendszer kialakulásával jelenleg országunkban 87 szakorvos végzi ezt a
tevékenységet.
A gyulai gyermek-nőgyógyászati szakrendelés az Ifjúsági
Egészségügyi Központban (Gyula, Béke sugárút 38.) történik.
Ugyanebben a helyiségben található a sürgősségi
fogamzásgátló ambulancia kihelyezett részlege is a Richter Gedeon Rt.
szervezésében. Sürgősségi fogamzásgátlás céljából osztályunk
ambulanciája is bármikor igénybe vehető.
Gyermek-nőgyógyászati rendelésen az elmúlt évben 2527
beteg-orvos találkozást regisztráltak. Főleg serdülőkori
vérzészavarokkal, emellett a gyulladásos megbetegedések és
fogamzásgátlási igénnyel fordulnak hozzánk tinédzserkorú betegeink.
A szülők és maguk a tinédzserek is jó, ha tudják, hogy itt
a kórházitól eltérő barátságos környezetben várjuk őket, és nem csak
nőgyógyászati gondok miatt kereshetnek bennünket, hanem tanácsadásért
is fordulhatnak hozzánk. A századvégi társadalmi változások hatására a
fiatalok életvezetése is megváltozott. Tudjuk, hogy a 17 évesek 40 %-a
már szexuálisan aktív. Ez arra kényszerít bennünket, hogy a
fiatalkorúak fogamzásgátlásával, a nem kívánt terhességek
elkerülésével, a szexuális úton terjedő betegségek megelőzésével
kiemelten foglalkozzunk.
|
|
|
|
Szakrendelések
|
Gyermeknőgyógyászati szakrendelés Gyula, Dob u. 3. (Rendelőintézet)
IV. emelet I. Nőgyógy. szr.
Dr. Párducz László
Ideje: hétfő, szerda 14 - 15 órátig
Bejelentkezés: a hosszú várakozási idő kiküszöbölése végett:
a 06-66/526-526/2228-as melléken munkaidőben.
|
Menopausa és osteoporosis szakrendelés Gyula, Dob u. 3. (Rendelőintézet)
Ideje: kedd 9 - 13 óráig
Bejelentkezés: a hosszú várakozási idő kiküszöbölése végett:
a 06-66/526-526/2228-as melléken munkaidőben.
|
Meddőségi szakrendelés Gyula, Dob u. 3. (Rendelőintézet)
Ideje: hétfő, szerda 11 - 13 óráig
Bejelentkezés: a hosszú várakozási idő kiküszöbölése végett
a 06-66/526-526/2228-as melléken munkaidőben.
|
Genetikai szakrendelés Gyula, Dob u. 3. (Rendelőintézet)
IV. emelet I. Nőgyógyászati szr.
Dr. Rákos Márta
Ideje: hétfő 9 - 11 óráig
Bejelentkezés: a hosszú várakozási idő kiküszöbölése végett
a 06-66/526-526/2228-as melléken munkaidőben. |
|
Bejelentkezés ultrahangos vizsgálatra a 06-66/526-526/2580-as melléken munkaidőben.
|
|
|
|
Az osztály orvosai részt vesznek a Tessedik Sámuel Egészségügyi Főiskola oktatói munkájában.
2002-ben orvosaink különböző fórumokon 25 előadást
tartottak, szakdolgozóink pedig hármat. 9 tudományos dolgozatunk jelent
meg különböző szaklapokban.
|
|
|
Dr. Párducz László
osztályvezető főorvos
|
|
|
|
|
|