|
|
Pándy Kálmán Megyei Kórház, Gyula Szemészeti Osztály Főorvos: Dr. Pelle Zsuzsanna Ph.D. az orvostudomány kandidátusa
|
|
|
Történet:
|
|
|
Az osztály 1910-től működik önállóan, műtővel is felszerelve. Az akkor még 71 ággyal működő osztály első vezetője dr. Békés Dezső volt. Őt 1919-től dr. Oláh Emil követte, aki rövid megszakítás
után (1943-46 dr. Csillag Sándor) 1964-ig irányította az osztályt. Sokat tett, az akkor még népbetegségnek számító, trachoma visszaszorításáért.
1964-78-ig dr. Altorjai Aladár Főorvos Úr vezette az osztályt, tovább küzdve a trachoma felszámolásáért, újabb műtéteket vezetett be. Őt dr. Keresztúri István váltotta fel, egészen 1997-ig. Bár időközben a
különböző költözködések és átszervezések, valamint a trachomás ágyak megszűnése miatt a szemészeti ágyak száma 32-re csökkent. A szürkehályog műtétek modern megoldásának bevezetése erre az időszakra esik. Békés megyében
először, Gyulán alkalmazták a hályog ún. extracapsuláris műtétjét, a korábbi, tokkal együtt (intracapsuláris) történő eltávolítása helyett, így a tokba műlencse helyezhető be. A műtét rutinszerű bevezetésében dr. Soproni
Mária főorvos szegedi tanulmányútjának is szerepe volt.
1997 után elindult az osztály műszerállományának modernizálása, amelynek keretében különböző eszközök (automata perimeter, speciális funduslencsék, ultrahangos phaco-készülék, réslámpa, a gyermekrendelőbe VIVA
készülék, sinoptophor, CFF, fotoréslámpa, lézer készülékek, számítógépek stb.) kerültek. A műtőben folytatódott a műszerpark modernizálása, mikrosebészeti eszközökre történő cseréje. Ennek keretében gyémántkések, egyszer
használatos 15 és 45 fokos kések, finom tűfogók, tokcsipeszek, és drága, de nagyon jó minőségű viscoelasticus műtéti segédanyagok alkalmazásának bevezetésére is sor került.
A gyulai Szemészeti Osztály kórház - rendelőintézeti egységként működik, ami azt jelenti, hogy ugyanaz az orvos csapat változó munkabeosztásban látja el a fekvő-, és járóbetegeket egyaránt. Ez időnként komoly
szervezési feladatot okoz, de jól képzett szakdolgozóinkra támaszkodva legtöbbször sikerül áthidalni a gondokat.
|
|
|
|
Betegforgalmi adataink:
|
|
|
Járóbeteg rendeléseinken tavaly összesen 26398 beteget láttunk el.
Havi fekvő betegforgalmunk átlagosan: 130-140 fő közti. A bentfekvő betegek fele hályogműtét céljából keresi fel osztályunkat, másik fele egyéb műtétek, gyulladásos, sérüléses panaszok, illetve a szem
belsejében zajló, gyakran korral járó kórképek miatt kerülnek felvételre.
|
|
|
|
A leggyakrabban előforduló szemészeti kórképekről
|
|
|
Szürkehályog, ezen betegségek miatt 6-700 beteget operálunk évente, akiknek évről évre növekvő arányban úgynevezett összehajtható /foldable/ műlencsét helyezünk a szemébe a műtéti eljárás során, néhány
milliméteres seben át. Előzetesen ultrahangos technikával /phacoemulsificatio/ a lencsetok egy kör alakú nyílásán át, a szürke tartalmat, apró rezgésekkel történő feldarabolás után, kiszívjuk. A beültetendő műlencse
erősségét /dioptriáját/ előzetes ultrahangvizsgálat alapján meghatározzuk, majd az összehajtható lencse szétnyílva kitölti a tokot. Mivel a szaruhártya sebe rövid, ezért egyes esetekben akár varratbehelyezés nélkül
is befejeződhet a műtét. Amely után estig feltétlen ágynyugalom szükséges. Ehhez a modern mikrosebészeti eljáráshoz már nem szükséges, az a nagyon elterjedt várakozási idő, amíg a hályog "megérik". A műtét akkor
végezhető el, ha a panaszok a hétköznapi életben vagy munkában akadályozzák a beteget.
Az átlagos ápolási idő az elmúlt évek során folyamatosan rövidül, jelenleg 4,7 napnál tartunk, amely már alig csökkenthető, hiszen Békés megyében a műtött beteg otthon kevéssé tud vigyázni a szemére, ház
körüli és mezőgazdasági teendői miatt.
Osztályunk 1998 óta rendelkezik egy szemészeti ultrahang készülékkel, amely a legmodernebbek közé tartozik. Ezt megelőzően dr. Bódis Ilona adjunktus éveken át a szembetegek tucatjait csak más osztályon,
nem szemészeti ultrahang készülékkel, tudta vizsgálni. Amikor szemtükörrel a szem belseje, szürkehályog vagy egyéb betegségek miatt nem jól vizsgálható, ez a 10 Mhz ultrahang készülék kiváló anatómiai képet ad. Így
könnyen kimutathatóvá válik az ideghártya leválás, üvegtestbe törő vérzés vagy a szem belsejében lévő daganatok, de sok egyéb betegségnek is jellemző echografiai ismérve van. Az ultrahanggal történt vizsgálatainkkal
szemsérülésekben, valamint a műlencse tervezéskor nyert tapasztalatainkkal a hazai fórumokon kívül, nemzetközi konferenciákon is szerepeltünk /Sopron, Párizs/.
A rendelőintézetben két felnőtt, a gyermekkórházban hétfőn és pénteken 1 gyermekszemészeti szakrendeléssel, csütörtökönként és pénteken a Dob utcai járóbeteg szakrendelőben egy ún. glaucoma /zöldhályog/
szakambulanciával igyekszünk a betegellátást biztosítani. A speciális szakrendelésekre már most előjegyzés alapján várjuk a betegeket. Terveink szerint ezt az ellátási formát fokozatosan bevezetjük az általános
szemészeti szakrendeléseken is. Így az előjegyzés alapján történő megjelenés rövidíti a várakozási időt. Természetesen a sürgősségi eseteket így például a hirtelen látásvesztést vagy sérülést, illetve acut gyulladást
a tünetek keletkezésének napján, megjelenéskor azonnal ellátjuk.
Az osztály orvosai az utóbbi években aktívan bekapcsolódtak a hazai és nemzetközi szakmai életbe: 8 külföldi, és 39 hazai előadás és poszter hangzott el. A szakdolgozók 100%-a szakképzett, jó munkájukat az
országos szakdolgozói kongresszus különdíja jelzi. Zalaegerszegen 5 előadással, idén Szekszárdon 3 előadással és egy poszterrel szerepeltek. Két évvel ezelőtt Gyulán került megrendezésre 320 regisztrált résztvevővel a
szemészeti szakdolgozói kongresszus.
|
|
|
|
Az osztály személyi ellátottsága
|
|
|
A szakdolgozók létszáma: az osztályon 2 fő diplomás ápoló, 4 fő E kategóriás ápoló, 5 fő szakápoló, a műtőben 3 műtősnő, 1 műtős, a szakrendelőkben 4 asszisztens. Jelenleg ketten tanulnak az egészségügyi főiskolán
diplomás ápolói szakon, illetve 2 fő elektrofziologiai asszisztensképzőbe jár. Az osztály dokumentációs feladatait két adminisztrátor munkatárs látja el.
Orvoslétszám: 8 fő, közülük ketten kisgyermekükkel tartósan otthon vannak, jelenleg 5 szakorvos és két rezidens látja el a sokrétű munkát.
Tudományos aktivitás: Európai szemészeti traumatológiai kongresszuson a sérültekkel kapcsolatos ultrahangos vizsgálati eredményeinket 2003. szeptemberében poszteren mutattuk be. A reumatológiai betegségek szemészeti
vonatkozásait a Gyopároson rendezett országos kongresszuson ismertettük. Norvégiában az Európai Strabológiai Társaság kongresszusán ritka, szemmozgás zavarral járó Duane szindrómás gyermek esetével szerepeltünk, mely hazai szakmai
folyóiratban is publikálásra került. A glaucoma szakgondozó megszervezése és eredményei a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórházban címmel szerepeltünk a Magyar Szemorvostársaság Országos kongresszusán, Miskolcon 2002-ben.
Szakdolgozóinktól a Szemészeti Szakdolgozók Országos Kongresszusán. 2003. szeptember 13-16-án Szekszárdon is három előadás hangzott el.
|
|
|
|
Szakrendeléseink bemutatása
|
|
|
Gyermekszemészeti szakrendelés /dr. Virágos Kis Katalin adjunktus/
A gyermekek ambuláns szemészeti ellátása a felnőtt szemészeti ellátástól elkülönítve működik kórházunk Gyermekosztályának földszinti részén, a többi szakambulancia mellett. Bár a rendelő kicsi, de szerencsés ez a kapcsolat,
mivel a gyermekek szemész szakorvosi vizsgálata a járó- és fekvőbeteg gyermekek részére egyaránt megoldottá válik.
Helyben történhet a koraszülött gondozóba visszarendelt kis betegek szemészeti controllja is. Az épületben található a perinatális intenzív centrum /PIC/, ahol a koraszülöttek szemészeti vizsgálatát is végezzük.
Az ambuláns gyermekbetegek nagy részét az ortoptikai esetek képezik. A rendelőben történnek továbbá a kisded és kisgyermekkori szemészeti szűrővizsgálatok is, amelyhez nagy segítséget nyújt a több milliós VIVA készülék.
Ennek segítségével barátságos körülmények közt megbízható adatokat kapunk a szemmozgás zavarokról, a kancsalsági szögről és a fénytörési hibákról. A vizsgálat után következik a szemész szakorvosi részletes vizsgálat, skiascopia és
szemfenékvizsgálat, amely után pontos szemüveget írunk, megbeszéljük a szülővel a takarás, illetve zárás fontosságát, hogy a tompalátás mielőbb megszűnjék.
Leggyakoribbak a fénytörési hibák /azaz szemüvegesség/, a kancsalság, melynek időben történő kezelése nagyon fontos a későbbi tompalátás megelőzése miatt, de előfordul számos egyéb baj, mint a szürkehályog, zöldhályog,
retinabetegségek, daganatok, fejlődési rendellenességek, a könnyutak elzáródása vagy szűkülete, stb. Ezek kiderítésére és gyógyítására megfelelő műszerek, külön helyiség és asszisztensnő áll rendelkezésre, a vizsgálatokat
gyermekszemész szakorvos végzi.
A heti 2 nap rendelési idő - hétfő és péntek - néha kevésnek bizonyul Gyula és környéke gyermekeinek ellátására, hiszen több, mint 400 gyermeket és csecsemőt gondozunk.
A gyermekszemészeti műtéti beavatkozások a szemészeti osztály műtőjében történnek /szürkehályog, kancsalság/. Itt lehetőség van az altatásra és a műtét utáni megfigyelésre is. Az altatást az Anaesthesiológiai és
Intenzívterápiás Osztály szakorvosai végzik. A kiskorú gyermekek édesanyával kerülnek felvételre a gyermekgyógyászati kivizsgálás után. Az utógondozás szintén a szakrendelés feladata.
|
|
|
Glaukóma szakambulancia /dr. Sallai Ágnes adjunktus/
A kórházunkban 5 évvel ezelőtt került megszervezésre a glaukóma szakrendelés, mely megfelel a mai kor elvárásainak. Az ambulancián munkánkat új és modern vizsgáló berendezésekkel végezhetjük /applanációs tonométer,
automata periméter, CFF mérő/, melyek segítik a glaukómás betegség korai felismerését. Rutinvizsgálatok: vizus, korrekció, gonioskópia, / a csarnokzug vizsgálata / látótér, applanációs tonometria, melyeket a szakmai protokoll
szerint ellenőrzünk a betegeknél. A gondozás a látás és látótér megtartását, a betegség korrekt követését, gyógyszeres beállítását, az életminőség megtartását célozza, hiszen a zöldhályog egy olyan alattomos, leggyakrabban
fájdalommentes kórkép, amelynek gyógyítása nem az elveszett látás visszaadását, hanem legjobb esetben is a meglévő funkciók megőrzését jelenti. Ritkább az ún. glaucomás roham, amely hirtelen igen erős szemfájdalommal és
látáscsökkenéssel jár, ezért a legtöbb beteg elmegy a szemorvoshoz. Jelenleg mintegy 600 gondozott páciensünk van, akik előjegyzés alapján kerülnek ellátásra. A rendelés ideje csütörtök, péntek, melyre vagy telefonon vagy
a házi orvoson keresztül lehet időpontot kérni.
|
|
|
Lézeres kezelések: 2002-ben kórházunk drága, kétfunkciós lézer készüléket vásárolt számunkra. Örvendetesen emelkedik azoknak a korábban szürkehályog műtéten átesett betegeknek a száma, akik az időközben kialakult
utóhályog miatt ismét homályosabban láttak, de a YAG lézer kezelés után visszanyerték korábbi jó látásukat.
|
|
|
Előjegyzést az alábbi számokon lehet kérni:
Általános ambulanciára: 66/526-526/2544 8-12 h-IG
Gyermekszemészetre: 66/463-633/3338 8-14 h-iG
Glaucoma szakambulanciára: 66/526-526/2401 8-14 h-ig
|
|
|
Mint megyei kórház, feladatunk a háziorvosok, illetve szemorvosok rendszeres továbbképzése, tájékoztatása. Tíz témakörből álló programunk 5 területét /allergia, glaucoma, ultrahang, vörös szem és hályogok a szemészetben/
már ismertettük, a továbbiakban a fennmaradóak kerülnek sorra.
Bízunk benne, hogy nem túl távoli az a reményünk, hogy különböző tevékenységeinket nagyobb rendelőkben, tágasabb körülmények között végezhetjük, amikor a kontaktlencse rendelésre és az optikai segédeszközök alkalmazására is lehetőségünk lesz.
|
|
|
Dr. Pelle Zsuzsanna Ph.D. osztályvezető főorvos
|
|
|
|
|