|
|
|
A Pándy Kálmán Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának bemutatása
|
|
|
Intézetünk stratégiai tervében már 1999-ben szerepelt egy jól szervezett, korszerű szemléletű sürgősségi betegellátást
végző osztály kialakítása, amely a nap 24 órájában azonos tárgyi és személyi feltételekkel működik.
Így -mintegy hiánypótlóan- megindulhatott a Sürgősségi Betegellátó Osztály szervezése.
Célul tűztük ki egy olyan osztály létrehozását, ahol a kórházba érkező betegek megkapják az állapotuknak megfelelő elsődleges
ellátást, és ahol szükség esetén megtörténik a kórház egyéb fekvőbeteg osztályaira való irányításuk. A kritikus állapotú betegek pedig
stabilizálás után kerüljenek a végleges ellátó helyre. Ezzel együtt felvállaltuk a mérgezett, illetve az ittas, sérüléssel nem rendelkező betegek
ellátását is.
A létrejött osztály ideiglenesen a belgyógyászati tömb alagsorában kapott helyet, ahol két kezelő, illetve vizsgáló és egy kétágyas
fektető biztosította a betegek ellátását, megfigyelését.
Tényleges működésünket 2000. április 3-án kezdtük meg. Az eltelt idő alatt az osztály kinőtte kereteit, ideiglenes elhelyezésünk szűknek
bizonyult.
2002. augusztus 9-én elsőként vehettük birtokba a Központi Orvosi Ellátó Épületben véglegesen kialakított osztályunkat. A diagnosztikai
tömb földszintjén 2 kezelővel, 2x2 ágyas figyelővel és egy 4 ágyas kórteremmel, modern felszereléssel állunk a betegek rendelkezésére.
Működésünk megkezdése óta 2000-ben 4745, 2001-ben 6613, 2002-ben 6994 beteget láttunk el.
A Sürgősségi Betegellátó Osztály működése jelentősen befolyásolja a kórházba érkezett betegek életben maradási és gyógyulási esélye,
hiszen az osztályon rendelkezésre állnak mindazok a terápiás, illetve diagnosztikus eszközök, amelyek a súlyos állapotú betegek ellátásához feltétlenül
szükségesek.
Állandó, stabil szakszemélyzet dolgozik az osztályon, amely lehetővé teszi a team munkában való tevékenységet, a diagnosztikus, terápiás,
illetve ápolási protokollok alkalmazását.
A kórházba érkező betegek útja lerövidült, hiszen vizsgálatuk, irányításuk központi helyen történik. Nem kell a kórházban osztályról-osztályra járniuk.
A belgyógyászati osztályok napi munkája is tervezhetőbbé vált, hiszen csak a felvételt igénylő betegek kerülnek az osztályra az elsődleges ellátás után.
Az infarktusos és egyéb súlyos szív- és érrendszeri betegek a II. sz. Belgyógyászati Osztályra (kardiológia), a tápcsatornai vérző betegek a III. sz.
Belgyógyászati Osztályra (gasztroenterológia) kerülnek. Az anyagcserekrízisben szenvedő-, a nephrológiai- és a haemetológiai betegeket pedig az I. sz. Belgyógyászati Osztályra veszik fel.
Ezzel az irányított betegfelvétellel megszűnt az osztályokon a nagyfokú mentő forgalom is, amely nagymértékben zavarta, hátráltatta az osztályok betegellátását,
működését és az ápolást.
Az orvosi ellátást a három belgyógyászati osztály orvosai biztosítják forgó ügyeleti rendszerben.
A betegek és hozzátartozóik részéről gyakran éri az osztályt az a vád, hogy várakozni kell- esetleg órák hosszat is- annak ellenére, hogy Sürgősségi Betegellátó Osztályként
tevékenykedünk.
Sokszor kell elmagyaráznunk az érintetteknek, hogy a sürgősségi betegellátás nem mentesít a várakozás alól. A jobb elsődleges betegellátás érdekében a diagnózis
felállításához számos vizsgálatot kell elvégeztetnünk, amelyre sajnos sokszor betegeinknek várnia kell, illetve ezek elvégzése is időigényes.
A sürgősségi betegellátás lényege abban rejlik, hogy az ellátást igénylő betegeket állapotuknak megfelelő sorrendiséggel kezeljük.
A Sürgősségi Betegellátó Osztály profilja döntően belgyógyászati jellegű. Azonban sokszor interdiszciplináris jelleggel működünk. Számtalan esetben látunk el sebészeti,
urológiai, traumatológiai, neurológiai, pszichiátriai eseteket is. Sajnos a háziorvosok is beutalnak hozzánk egyértelműen nem belgyógyászati jellegű betegeket. E betegek vizsgálata és
ellátása is időigényes.
További forgalom növekedéssel jár az is, hogy a betegek nem keresik fel háziorvosukat és beutaló, illetve előzetes orvosi vizsgálat nélkül jelentkeznek az osztályon.
Sokszor olyan jellegű problémával, amely semmiképpen sem igényelne kórházi osztályos ellátást.
Mivel alapelvünk az, hogy minden beteg, aki az osztályon megjelenik vizsgálat, illetve ellátás nélkül nem maradhat, így ez további várakozásra kényszeríti a sorban álló betegeket.
Az osztály dolgozói és munkatársai szeretnék a továbbiakban is biztosítani a lakosság magas színvonalú sürgősségi betegellátását. Mindezt úgy kívánjuk elérni, hogy ez
mindenki számára a megfelelő megelégedettség érzését biztosítsa.
|
|
|
dr. Dudás Mihály osztályvezető főorvos
|
Sipos Kornél vezető ápoló
|
|
|
|
|
|