|
|
|
A Pándy Kálmán Kórház Nukleáris Medicina Osztálya
|
|
|
A megyei kórházban több mint 40 éve történik izotópdiagnosztika munka. Az eltelt évek, évtizedek alatt a radioaktív izotópok
orvosi, humán felhasználásában igen gyors fejlődés ment végbe, mely elsősorban a biofizikai és atomfizikai kutatásoknak köszönhető, mely
mellett a nukleáris orvosi és ipari műszertechnika is fejlődött.
Mi igyekeztünk kicsi, de határozott léptekkel felzárkózni és lépést tartani azzal a hatalmas fejlődéssel, amit tapasztaltunk,
és ez többé-kevésbé sikerült is hazai körülmények között, hazai méreteknek megfelelően.
Az a hatalmas differencia, ami a hazai és nyugat-európai színvonal között tapasztalható volt a kilencvenes évekig - kicsit
csökkenni látszik, de még manapság is jelentős. Ez a differencia, gondolom, az egészségügy bármely területén nyilvánvaló, és még több
évtizedre lesz szükség (ha ez egyáltalán megvalósul), hogy felzárkózzunk az európai színvonalhoz.
Jelenleg, Gyulán nem panaszkodunk.
Ebben az évben települtünk át az új Központi Orvosi Ellátó Épületbe, melynek két szintjét foglaltuk el, osztozva a Központi
Sterilizálóval, és a Központi Laboratóriummal.
Erre az új munkahelyre a legújabb nukleáris technikát telepítettük. Igazgatóságunk megértette ennek szükségességét, és
köszönet azért az anyagi áldozatért, amit ezért hozott.
Jelenlegi műszerparkunk, minden egyede a legújabb nukleáris technikát képviseli.
Gépparkunk négy gamma-kamerából (ebbe foglaltatik két darab SPECT készülék) és egyéb készülékekből áll. Ez a felszereltség
egyedülálló az országban, egyetlen hasonló munkahely sem rendelkezik ilyen méretű műszerállománnyal. Ennek köszönhetően a legmodernebb
vizsgálatok végezhetők. Egyetlen hiányunk a PET kamera, melyből Magyarországon egy működik klinikai üzemben, Debrecenben.
A fő profilunk a daganatos betegségek és a szív és érrendszeri betegségek, a gyerek és felnőttkori vesebetegségek vizsgálata.
Szomorúan tapasztaljuk, hogy egyre gyakoribb a mell, prosztata és tüdőrákok előfordulása, és ezek számának növekedése. A fenti
rosszindulatú betegségek korai csontáttételeinek felderítése és ezek követése egyik fontos feladatunk. A csontáttételek korai kimutatása
csak az izotóp vizsgálati technikával érhető el, és ezt a lehetőséget kell kihasználnunk. Nagyon fontos ezek korai megállapítása, mert az
ezt követő kezelések alapvetően meghatározzák a beteg sorsát.
Külön profilunk a szívizom állapotának vizsgálata, és egyre több alkalommal találkozunk infarktuson átesett középkorú betegekkel.
Mindezek mellett vizsgáljuk a máj és epeutak állapotát, a tüdőbetegségeket, a pajzsmirigy betegségeit és a csontozat ásványi anyag
tartalmát, mivel az oszteoporózist hazánkban népbetegségként kezelik.
Sajnos, ezzel a jelzővel egyre több betegséget illethetünk, és ebbe a kategóriába a rosszindulatú betegségek is helyet követelnek.
Évente hozzávetőlegesen 5000 emlőrák és ennek következtében 3000 haláleset. Évente az Európai Unió 190.000 tüdőrákot regisztrál 180.000
halálesettel!
A radioaktív izotópokat néhány éve nemcsak az orvosi diagnosztikában, hanem az egyes betegségekben terápiás, gyógyító céllal is
alkalmazzuk. Ennek értelmében kezeljük a fokozott pajzsmirigyműködést. Rendkívül lényeges volt az a tevékenységünk, amit a pajzsmirigyrákok műtét
utáni kezelésével kezdeményeztünk, és eddig sikeresen folytattuk. Ez az a rosszindulatú betegség, melynek műtét utáni kezelésében a radioaktív
terápia döntő szerepet lát el, és úgy gondolom, hogy ez az egyetlen megoldás. Ezzel a betegek teljes gyógyulása érhető el! Gondoljunk arra, hogy
évente több mint 300 új pajzsmirigyrákot regisztrálnak hazánkban, és izotópkezelést (mellettünk) csak az Országos Onkológiai Intézetben
végeznek.
Ezt a kezelést sajnos, több mint egy éve szüneteltetni kényszerülünk, mivel nincs meg az a 30 milliós anyagi fedezet, melynek
segítségével a félig kialakított nukleárterápiás osztályvezető építési munkái befejezhetők lennének. Emiatt a betegek csak várnak, telnek a
hónapok, talán az évek is, és csökken a gyógyulás lehetősége, és a túlélési arány. Az Országos Intézet több hónapos előjegyzéssel végzi a kezeléseket.
Eddig országunk 6 megyéjének pajzsmirigyrákos betegeit kezeltük, mégpedig sikeresen. A hiányzó 30 millió aránytalanul kevés a kezelések hiányának
kockázatához képest.
Terápiás munkánk másik nagy részét képezi a daganatos betegségek csont áttételeinek kezelése fájdalomcsillapító szándékkal. Az emlő,
tüdő és prosztata rákok előszeretettel adnak daganatos áttételt a csontokba, és ezek sokszor tűrhetetlen fájdalommal járnak. Egyetlen radioaktív injekció
beadásával ezek a fájdalmak csillapíthatók, esetenként megszüntethetők.
Ezáltal a betegek életminősége kifejezetten javul. A csontfájdalmak miatt ágyhoz kötött beteg képes ellátni magát, közérzete javul, arról
nem is beszélve, hogy eddig szedett nagymennyiségű és erősségű fájdalomcsillapító gyógyszerek által okozott melléhatások alól is mentesül. Ezt a
tevékenységünket több megye betegei számára is biztosítani tudjuk.
Az évtizedekkel előtti "Izotóp Laboratórium" ma már "Regionális Nukleáris Medicina diagnosztikai és terápiás Osztály" néven bejegyzett
Magyarországon.
Osztályunk minden beteg számára nyitva áll, akár diagnosztikus, akár terápiás beavatkozásról van szó.
Beavatkozásainkat a társadalombiztosítás finanszírozza, a betegellátás ingyenes, személyi hozzájárulás szükségtelen (nem úgy, mint egyéb intézetekben).
Várjuk gyógyulni kívánó betegeinket Békés megye egész területéről, a megye egyetlen Nukleáris Medicina Osztályán.
|
|
|
dr. Bakos Magdolna mb. osztályvezető főorvos
|
|
|
|
|